ÜDVÖZÖLJÜK!
Igyekszünk teljes körű segítséget nyújtani otthonában, a felmerülő lehető legtöbb megoldandó feladatra, kihívásra. Elsősorban kisebb munkákkal szeretnénk segíteni, gyors határidővel azokat, akik olyan problémával keresnek meg bennünket, amiért a legtöbb szakember nem szívesen mozdul meg, mert nem akar apróbb munkákkal foglalkozni.
Háztartásokban a leggyakoribb munkák az elhasználódásból, kopásból eredő pótlások, javítások, valamint a tisztasági festések. Idővel azonban új ötletek, átalakítások megvalósításban is szívesen nyújtunk segítséget. Felújítási, átalakítási munkálatokban, beltérben akár kültérben vagy tetőn. Legyen az festés, burkolás, kisebb kőműves munka, villanyszerelés, víz-fűtés szerelés. Ha ablakot, ajtót szeretne cserélni az sem akadály nekünk.
Otthonunk a mi „belső szentélyünk”!!! Bizalmi kérdés ami ott kezdődik, kit engedünk be oda még akkor is ha nem vendégségbe érkezik, hanem a feladat megoldására.
Számos ügyfelünknek ajánlás útján tudtunk segíteni, hiszen kivétel nélkül fontosnak tartották a munka minősége mellett a megbízható, udvarias emberi oldalt is.
Mindezekben számíthat Ránk!

Probléma elhárítva
Elégedett ügyfél
Burkolt m²
Vélemények, értékelések

Ezermester munkák
- Beton, csempe, tégla, fa vagy gipszkarton falak fúrása
- Polcok, képek, karnisok felfúrása és felszerelése
- Égők, lámpatestek, kapcsolók, dugaljak javítása és cseréje
- Bútorajtók, fiókok, fogantyúk, zárak javítása és cseréje
- Lapraszerelt bútorok összeállítása vagy szétszerelése
- Mosógép és mosogatógép bekötése, csaptelepek cseréje

Festő & Burkoló munkák
- Járólapok lerakása vagy javítása
- Csempézés- csempe felrakása vagy javítása
- Glettelés , falsimítás, faljavítás
- Külső és belső faljavítás és falfestés
- Kerítés festés

Villany és vízszerelési munkák, gépészet
A kisebb vagy akár nagyobb gépészeti munkák nem csak egy új ház építésekor vagy új lakásba költözéskor szükségesek. Bármikor kiéghet egy biztosíték, eléghet egy kábelcsatorna a falban, vagy eltörhet egy vízcső. Csapatunk gyorsan és szakszerűen, sürgőséggel akár hétvégén is elháríthatja a problémát vagy elvégzi a kívánt gépészeti munkát.
- Konnektorszerelés, fényrendszerek tervezése és kivitelezése
- Kábelcsatorna felszerelés, biztosíték csere
- Vízvezeték javítása
- Zuhanykabin, fürdőkád, csaptelep mosdó és WC cseréje/felszerelése

Kőműves és kisebb építőipari munkák
Kőműves munkáinkat a lehető legjobb minőségben kivitelezzük. Lépcső, terasz felújítás, vakolat helyreállítás kerítések készítése, lábazat festés terméskő utánzattal, ablakcsere és még számos szolgáltatás tartozik a kőműves munkáink közé. Akár teljes ház illetve lakásfelújítást is vállalunk.
- Beázás vagy egyéb sérülés esetén a vakolat javítása
- Álmennyezet készítés
- Betonozás
- Kisebb tetővel kapcsolatos javítások
- Előtetők építése

Kisebb asztalos és egyéb famunkák
Vállaljuk rövid határidővel lapra-szerelt bútorok összeszerelésé, ajtók, nyílászárók javítását és beillesztését továbbá meleg burkolatok, laminált padló, vinyl és szalagparketta javítását felszedését és lerakását.
- Laminált parketta, vinyl és hajópadló lerakása vagy javítása
- Ajtó és ablakjavítás, csere , illesztés
- Lapra-szerelt bútorok javítása és összeszerelése
Szolgáltatási szabályzat
A Szolgáltatási szabályzat a szolgáltatást felhasználó (továbbiakban: Megrendelő) és a szolgáltatás nyújtó személy (továbbiakban: Szolgáltató) között esetlegesen létrejövő kérdéses ügyekben ad iránymutatást. Ajánlom minden Megrendelőnek, hogy a szolgáltatás igénybevétele előtt olvassa el a fejezetet. Felismervén az esetleges kockázatokat a felek közös együttműködéssel a kockázatok jelentős részét kizárhatják.
Falfelületek, burkolatok integritását megszüntető beavatkozások
- Barkácsolás során szükség lehet a korábbi falszerkezet megbontására, hogy a kívánt célt elérhessük. Ha fal mögött elhelyezett gépészeti, villamossági szerelvények térképe ismeretlen, akkor a beavatkozás során ezek sérülhetnek. Ezermester munkák során professzionális falszkenner segítségével próbáljuk ezt a kockázatot kiiktatni, de ez teljes mértékben nem lehetséges. A beavatkozás során kellő elővigyázatosság alkalmazása ellenére bekövetkezett gépészeti- vagy, villamoshálózatban bekövetkezett kár helyreállításának a költsége Megrendelőt terheli. Szolgáltató mindent megtesz, hogy a kár enyhítése, megszüntetése a lehető leghamarabb megtörténjen.
- Fali csempe és padlólap burkolatok furásánál, anyaghiba, vagy helytelen burkolás következtében csempe repedés következhet be. Az ilyen jellegű kockázatokért Szolgáltató nem vállal felelősséget.
Gépészeti jellegű kockázatok
Szolgáltató az alábbi esetekben nem vállal felelősséget a keletkezett hibákért:
- Elzárócsapok állasváltoztatása következtében történő meghibásodások
- Szifonjavítas , tisztítás esetében anyag, tömítés hiba miatti csere többlet költsége
- Javított bekötőcsövek javítást követő meghibásodása,
- Zuhanytálca tömítésénél használatba vételt követő penészes felület, szivárgás újboli megjelenése,
- Falak, aljzat pontatlan kivitelezése miatt keletkező károk, Pl. Kád, zuhanykabinnal elhelyezési nehézségek,
- Bekötőcsapok közelében fúrás okozta károk
Szolgáltató Felelőssége
- Szolgáltató felelőssége minden olyan meghibásodás, amely szolgáltató gondatlan kivitelezéséből adódóan keletkezett. Nem ide tartoznak:
- Anyagok öregedéséből következő hibák,
- Korábbi kivitelező szakszerűtlen kivitelezés folytán Szolgáltató beavatkozáskor felmerült hiba,
- Bármilyen jellegű Újonnan beszerelt eszközök anyaghibájából eredő meghibásodás eredményeként létrejött közvetett kár,
- Újonnan beszerelt eszközök anyaghibájából eredő meghibásodás és annak következményei,
- Felelősség vállalás esetén kártalanítás mindig csak a hiba kijavítására vonatkozik. Rendszerszintű felelősséget nem vállalok.
- Szolgáltató kiszállási időpont változtatása miatt Megrendelőnek keletkezett többlet költségét Szolgáltató nem vállalja,
- Szolgáltatóra nem hárítható más vállalkozónak fizetett díjak semmilyen indokkal.
Szolgáltató és Megrendelő kapcsolata
- Kapcsolat alapja a kölcsönös tisztelet,
- Felek kommunikációja lényegretörő legyen,
- Szolgáltató csak egyértelműen meghatározott megbízást teljesít,
- A megbízás kiadása szóbeli kommunikációval történik
- Megrendelő felelős a megbízás érthető, egyértelmű továbbításában a Szolgáltató felé,
- A kommunikációs félreértés miatt téves kivitelezés esetén Megrendelő vállal felelősséget,
- Felek megállapodhatnak írásbeli kommunikációban is
Gépek, eszközök, módszerek
Szolgáltató saját eszközeivel végzi az ezermester tevékenységet. A munka elvégzéséhez alkalmazott megoldást a Szolgáltató határozza meg. Azonos végeredményt nyújtó megoldások esetén a gyorsabb és a költségmentesebb megoldást köteles Szolgáltató alkalmazni. Ha a munka elvégzésére több módszer áll rendelkezésre a módszerek azonban különböző megoldást eredményeznek a Szolgáltató minden esetben egyeztet Megrendelővel, hogy számára ezek közül melyik a megfelelő. A Szolgáltató tulajdonában lévő gépek és eszközök megóvásáért a munka végzés ideje alatt a Megrendelő is felelősséget vállal.
Munkakörnyezet
Megrendelő felelőssége, hogy munkavégzés során Szolgáltatónak munkára bocsátott környezet biztonsági előírásoknak megfelel. Ha a munkakörnyezet alacsony biztonsági szintje miatt Szolgáltatót testi, vagy anyagi kár éri Megrendelő felel érte. Szolgáltató felel az alkalmazott gépek, módszerek használata során betartsa a munkavédelmi előírásokat.
Minden egyéb kérdésben a felek törekednek a békés rendezésben. A nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak.
Tervezhető és kiszámítható költségek
JAVÍTÁS I SZERELÉS I KARBANTARTÁS | ÉPÍTÉS
Óradíjas árazással a költségek kiszámíthatóak, tervezhetőek, nagyobb kivitelezés esetén egyedi ajánlattal kedvezményes konstrukciót alakítunk ki az ügyfél számára.
- Normál árszabás: 10.000,- Ft / óra
Hétköznap 8:00-18:00 közötti munkavégzés esetén) - Sürgősségi óradíj: 15 .000,- Ft / óra
soron kívüli munkák esetén, illetve hétvégén. - Hétköznap 17 óra után és Nagyobb munka esetén egyedi díjszabás, árajánlattal
Helyszíni felmérés díja 10.000,-Ft, amely megbízás esetén a munkadíjból levonásra kerül.
Parkolási díjat felszámolunk.
Kiszállási költség:
Budapesten: 5.000,- Ft
Pest megyében: 7.000,- Ft
Minden megkezdett óra egész óraként számlázandó
Elsősorban Budapesten illetve Pest megyében vállalunk megbízást de egyedi esetekben az ország más területein is szoktunk dolgozni.

Fontos!
Az időpontfoglalás elküldése után telefonon vagy e-mailben vesszük fel Önnel a kapcsolatot, hogy egyeztessünk a részletekről!
Csak a kollégánkkal konkrétan egyeztetett időpont során kerül sor munkavégzésre.
Mivel kollégáink napközben helyszínen vannak, ezért általában délután 17 és 19 óra között tudnak a megkeresésekre válaszolni.